Hamarosan, 2017. március 15-én lejár a már egy évvel meghosszabbított határidő is, amely szerint a kft-knek a jegyzett tőkéjükkel meg kell felelni a 2014-ben hatályba lépett új magyar Polgári Törvénykönyv előírásainak, azaz minimum 3 millió forint jegyzett tőkével kell rendelkezniük a korábbi 500 ezer forint helyett.
A vállalkozásoknak több választási lehetőségük van a törvényi kötelezettségek teljesítésére, többek között dönthetnek tagi befizetés vagy apport mellett, de törzstőkén felüli vagyonból is megoldható az emelés, ha a társaság rendelkezik ilyen vagyonnal, amely e célra fordítható. A társaságok határozhatnak úgy is, hogy nem a tőke emelésével, hanem a társasági forma megváltoztatásával tesznek eleget a kötelezettségeiknek, de dönthetnek egyesülés vagy megszüntetés mellett is.
Kapcsolódó
Csak minden harmadik vállalkozásnak segített a határidő egy éves kitolása. 2016 év elején ugyanis hasonló nagyságrendben, 100 ezer körül volt a tőkekövetelményeknek nem megfelelő kft-k száma.
Kötéltánc
Az Opten felhívja a figyelmet arra, hogy a 63 ezer cég több mint a teljes hazai cégbázis 10 százaléka, tehát a tét nem kicsi. Vélhetően több tízezer cég csak az utolsó pillanatban fogja az emelést megtenni, de a kisebb vagy passzívabb cégek közül valószínűleg sokan fognak a megszüntetés mellett dönteni.
Ha a vállalakozások a fenti határidőig nem készülnek el a szükséges változásokkal, életbe léphetnek a törvényben foglalt szankciók, amelyeknek első lépéseként a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezhet a társasággal szemben a törvényes működés helyreállítása érdekében.
A magasabb tőkekövetelmény nagyobb teher a vállalkozásoknak, de a cégvilág egésze jól jár a változtatással. A tőke megemelése azt eredményezi, hogy a tulajdonosok nagyobb súllyal vállalnak felelősséget cégeik jogszerű működéséért és fizetési fegyeleméért. Ez nemcsak akkor jelent pozitív változást, amikor számon kérhetővé válik a fizetési késedelembe kerülő társaság, hanem már azzal is, hogy kevesebb olyan társaság alakul, amely eleve a jogi kiskapuk kijátszására jött létre.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál