"Mivel a nem heteroszexuális nemi identitású, törvényes módon élő emberek is azonos jogokkal rendelkeznek alkotmányos alapjogból fakadóan, mint bárki más, így ezen témák, személyek megjelenítésének ilyen módú korlátozása a reklámokban, a szexuális kisebbségek kirekesztése a tömegmédia műsoraiból azt a felelősségteljes és sokszínű emberábrázolást akadályozza, amely lehetővé teszi a tolerancia és elfogadás értékei mentén a világ és a benne élő emberek változatosságának bemutatását és a pozitív kulturális változásokhoz hozzájárulva a negatív sztereotípiák megszüntetését" - írja állásfoglalásában a szervezet.
Az MRSZ közleményének alapjául az szolgál, hogy a parlament elé került a pedofil bűnözők szigorúbb megbüntetését célzó törvénymódosító javaslat, a javaslatot viszont csütörtökön a törvényalkotási új passzusokkal egészítette ki, így például azt, hogy „tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.” Valamint az is szerepel benne, hogy az iskolai szexuális felvilágosító foglalkozásokon előadottak nem irányulhatnak a nem megváltoztatásának, valamint a homoszexualitásnak népszerűsítésére. A jövőben a tévék is csak tizennyolc év felettieknek ajánlhatják az ilyen tartamú filmeket, műsorokat
Kapcsolódó
Az MRSZ véleménye szerint a homoszexualitás és nemváltás tömegmédiában és reklámokban való megjelenítését ilyen mértékben és módon nem indokolt törvényileg szabályozni. A szervezet egyetért a pedofília elleni szigorúbb fellépéssel és továbbra is erősen támogatja a gyermek és fiatalkorúak védelmét, ennek részeként különösen a pornográf tartalmak elérhetővé tételének tiltását a 18 éven aluliak számára. Emellett a Reklámszövetség ezután is fellép a szexualitást öncélúan ábrázoló reklámtartalmakkal szemben, ahogy több évtizedes fennállásuk alatt mindig is kiemelt fókuszt kapott a gyermekkorúak és fiatalkorúak védelme és a szexualitás öncélú megjelenítése elleni fellépés.
Az MRSZ ugyanakkor aggasztónak véli a bűncselekménynek számító pedofília és az alapvető emberi jognak számító szexuális orientáció összekapcsolását a reklám és média törvények módosító szövegtervezetében. Mivel a nem heteroszexuális nemi identitású, törvényes módon élő emberek is azonos jogokkal rendelkeznek alkotmányos alapjogból fakadóan, mint bárki más, így ezen témák, személyek megjelenítésének ilyen módú korlátozása a reklámokban, a szexuális kisebbségek kirekesztése a tömegmédia műsoraiból azt a felelősségteljes és sokszínű emberábrázolást akadályozza, amely lehetővé teszi a tolerancia és elfogadás értékei mentén a világ és a benne élő emberek változatosságának bemutatását és a pozitív kulturális változásokhoz hozzájárulva a negatív sztereotípiák megszüntetését - áll a szövegben.
De elfogadhatónak tartja a sokszínű emberábrázolás részeként az olyan, - a jelenleg hatályos törvényi előírásoknak és reklámetikai kódexnek szintén megfelelő, - eltérő nemi identitású személyek megjelenítését a reklámokban, amelyek felelősségteljesen a tolerancia és elfogadás jegyében kerülnek bemutatásra.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Aggasztó jelenségre figyelmeztetnek kutatók - Magyarországot is érinti
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban