A pénteken bejelentett döntés indoklása szerint jóllehet nem lehet kizárni a Magyarországra irányuló orosz kőolaj- és földgázszállítások leállását, tekintettel az ukrajnai háborúra, valamint az Európai Unió és Oroszország ellenséges viszonyára, a Fitch azonban kisebb kockázatot lát e negatív forgatókönyv megvalósulására.
A hitelminősítő szerint emellett a Mol most már jobb helyzetben van ahhoz, hogy átvészelje az oroszországi szállítások esetleges fennakadását.
A Fitch Ratings idézi a Mol becslését, amely szerint a magyar vállalat ez év decemberére a jelenlegi 30-35 százalékról hozzávetőleg 50 százalékra emeli az általa felhasznált nyersolaj nem Oroszországból érkező hányadát,
2025-re pedig lehetségessé válik a teljes mennyiség beszerzése más forrásokból.
A Fitch Ratings közölte: tudomása szerint a magyarországi felhasználás 80 százalékát fedező orosz földgázszállításokat jórészt sikerült fenntartani a hagyományos továbbítási útvonalakon, és Magyarország egy esetleges teljes leállás esetén is hozzájuthatna földgázhoz a Török Áramlat vezetéken keresztül.
Ha európai útvonalakon keresztül cseppfolyósított földgáz is legalább részben hozzáférhetővé válik Magyarország számára, akkor a hitelminősítő megítélése szerint viszonylag korlátozott lehet a Molra háruló negatív hatás – fogalmaz az elemzés.
A Fitch Ratings szerint 2,2 milliárd dollárra tehető a Molra tavaly kivetett extraprofitadók és árkorlátok hatása. A hitelminősítő azonban kiemeli, hogy a magyar vállalat pénzügyi teljesítménye rendkívül erőteljes volt a korábbi időszakokhoz mérve, és a Mol adósprofilja a Fitch szerint akkor is szilárd marad, ha ez az adókategória 2024 után is érvényben lesz.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!