A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly márciusban indította el a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási (MFO) termékek közötti választás megkönnyítése érdekében összehasonlító oldalát, amelyet indulása óta már több mint 20 ezer alkalommal látogattak meg az érdeklődők.
Augusztusban az oldal új, kényelmi funkcióval bővült, mostanra pedig mind a hét biztosító MFO termékei esetén van lehetőség arra, hogy az ügyfelek a kiválasztott termék megkötését a biztosító online felületére átnavigálva a már megadott adatok ismételt rögzítése nélkül kezdeményezhessék.
Így lehet biztosítást váltani
Az ügyfeleknek megkötött lakásbiztosításukat érdemes az évforduló előtt legalább két hónappal áttekinteniük, valamint friss kalkulációt végezni egyéni igényeik alapján. Meglévő szerződéseiket – a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz hasonlóan – 30 nappal az évforduló előtt tudják felmondani, illetve az adott biztosítón belül évfordulótól függetlenül tudnak MFO-termékre váltani. Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel és más jelzálog-hitelek mellé is köthető a fedezeti ingatlan biztosítására. Érdemes a lakásbiztosításunkat átnézni és MFO-ra váltani, hiszen az ingatlanok értéke is jelentősen nőtt az utóbbi időben.
A fogyasztóbarát otthonbiztosítások kedvező díjért az eddiginél magasabb szintű, várhatóan átlagosan másfél-kétszeres szolgáltatást nyújtanak, fölösleges többletszolgáltatások- és kiadások nélkül, egyszerűen összehasonlítható módon. Kevesebb kizárással élhet a biztosító, mint a korábbi biztosításoknál.
A biztosítóval való kommunikáció, a kárbejelentés és a kárrendezés teljes folyamata digitálisan is végezhető. Az ügyfél egzisztenciális helyzetét fenyegető károk esetén a biztosítók rendkívüli kárfelmérési és kárrendezési eljárást alkalmaznak, valamint kárelőleget nyújtanak. A kárrendezés időtartalma 100 ezer forint alatti kifizetési összegnél maximum 5, e fölött 10 munkanap lehet csak. A lakásbiztosítás (a megkötése utáni 3. negyedévtől) 3 havonta igény szerint bármikor felmondható.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye