A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szerint január 6-át követően kezdődik az igazi kihelyezési dömping, amely általában 1-1,5 hónapig tart. Ilyenkor úgynevezett fenyőfa járatok szállítják el a már feleslegessé vált karácsonyfákat. Ezt megelőzően, illetve ezt követően a normál hulladékszállító célgépek gyűjtik össze az örökzöldeket.
Amennyiben olyan méretű a fenyőfa, hogy azt hulladékszállító célgéppel nem tudják összeaprítani, másik szállítójármű viszi el a helyszínről.
A lakosság több lehetőség közül is választhat: a kukák mellé, vagy több mint 250 kijelölt gyűjtőhely egyikére teheti ki a fákat. Az első esetben azonban figyelni kell arra, hogy ne akadályozzák sem a gyalogosokat, sem az úttesten a parkolást, illetve a gépkocsik forgalmát.
A gyűjtőhelyek listáját kerületi bontásban itt találja.
A kiszolgált tűlevelűeket először aprítják, majd ezt követően a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiba kerülnek. A fenyőfa a magas gyantatartalom miatt kitűnő tüzelőanyag, melyből az elégetéssel több tízezer budapesti háztartás számára biztosítanak fűtési gőzt, és villamos áramot.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre