Háromszázezer forintra bírságolta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal a Tesco-Global Áruházak Zrt-t., mert megsértette a hatósági áras élelmiszerekről szóló jogszabályi előírást – olvasható a hatóság június végi vonatkozó határozatában, amit szeptember elején hoztak nyilvánosságra. Ezzel az Aldi és a Lidl után a Tesco is feliratkozott azon kiskereskedelmi láncok közé, amelyek megbuktak az árstopos termékek értékesítése során - írja a VG.hu.

Az eset április 27-én történt, amikor a kormányhivatal közérdekű bejelentés alapján helyszíni hatósági ellenőrzést végzett a vállalkozás mátészalkai áruházában. Ekkor derült ki, hogy a hat hatósági áras termékből a Tesco kettőből - kristálycukorból és napraforgó-étolajból - nem tartott árukészletet.

A Tesco magyarázatot fűzött a vizsgálathoz. Álláspontja szerint a jogszabályi előírásoknak maradéktalanul eleget tett, és készlethiányra vonatkozó panasz sem szóban, sem írásban nem érkezett hozzájuk. Az áruházlánc szerint az étolaj, a cukor, illetve egyre több termék tekintetében a beszállítói kiszolgálási szint kritikus, így egyre többször kell azzal szembesülnie, hogy hiába rendel, nem érkezik be a központi raktárába az elvárt mennyiség.

Ez vezetett ahhoz, hogy a kérdéses ellenőrzés során a hatóság üres polcokat talált. A beszállítói kiszolgálási szint jelentős visszaesése mellett a kiugróan magas értékesítés, azaz a pánikszerű fogyasztói felvásárlás is az oka az ársapkás termékek hiányának a cég szerint.