A Bács-Kiskun megyei Kiskunmajsa településen található, mintegy 3500 hízóludat számláló állományban a megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek hívták fel az állattartó figyelmét a madárinfluenza gyanújára. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta az állományban – írja összefoglalójában az MTI.
Az állategészségügyi szakemberek az állomány felszámolását már a gyanú alapján megtették. A járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében a kontaktgazdaságokat és a 3 kilométeres körzetben található állományokat is felszámolják. A szakemberek az érintett gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet, valamint meghatározták a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet. Ezeken a területeken további vizsgálatok indultak, valamint életbe léptek a járványvédelmi, állatmozgatási korlátozások.
Az esetről az országos főállatorvos soron kívül tájékoztatta a partnerországokat.
A Nébih ismét nyomatékosan felhívja a figyelmet az állattartók felelősségére az állományok védelmében. Országszerte kiemelten fontos a járványvédelmi előírások szigorú betartása, míg hazánk magaskockázatú területein továbbra is kötelező a baromfiállományok zártan tartása. Mindezek mellett érvényben maradnak a kötelezően előírt, szállítás előtti vizsgálatok is - hangsúlyozta a hivatal.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Komolyan aggódnak a lengyelek az Epstein-akták miatt, nyomozást indítanak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja