Az Európai Unió bírósága csütörtökön hatályon kívül helyezte elsőfokú törvényszékének korábbi ítéletet, amely a Rubik-kocka formájának európai uniós védjegyként történő lajstromozását mondta ki, valamint az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) ugyanerre vonatkozó határozatát.
A luxembourgi székhelyű uniós bíróság az ítéletben lényegében egyetértett főtanácsnokának tavasszal kiadott indítványával, amely szerint törölni kell a Rubik-kocka formáját ábrázoló védjegyet.
Kapcsolódó
A bíróság indoklásában kifejtette: "annak vizsgálatakor, hogy a lajstromozást meg kellett volna-e tagadni amiatt, hogy a forma műszaki megoldást tartalmaz, az EUIPO-nak és a törvényszéknek egyaránt figyelembe kellett volna vennie a kockaforma grafikus ábrázolásán szabad szemmel nem látható elemeket is, mint például a Rubik-kocka típusú háromdimenziós kirakójátékok egyes alkotóelemeinek elforgathatóságát".
A védjegyet a játék jogait birtokló brit Seven Towns jegyeztette be 1999-ben (a Rubik-kocka formáját a háromdimenziós kirakós játékok termékkategória vonatkozásában), de a német Simba Toys 2006-ban megtámadta, arra hivatkozva, hogy a kocka - miután elforgatható - olyan műszaki megoldást tartalmaz, amely miatt csak szabadalomként részesülhet oltalomban, de védjegyként nem.
A bírósági döntés előtt az uniós bírósági főtanácsnoka is úgy foglalt állást, hogy törölni kell a Rubik-kocka formáját ábrázoló európai uniós védjegyet. Maciej Szpunar főtanácsnok azt javasolta, hogy a bíróság helyezze hatályon kívül a törvényszék ítéletét és az EUIPO határozatát. A főtanácsnok mindenekelőtt azt hangsúlyozza, hogy az európai uniós védjegyről szóló rendelet alapján meg kell tagadni a lajstromozást az olyan formák esetében, amelyek alapvető jellemzői szorosan kapcsolódnak az áru fő funkciójához, illetve funkcióihoz. Ha ezeket a jellemzőket egyetlen gazdasági szereplő számára tartanák fenn, akkor a versenytárs vállalkozások nem adhatnának áruiknak olyan formát, amely az áruk használatához célszerű lenne.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin