Az állami vállalatnak jelenleg mintegy kétszáz folyamatban lévő álláshirdetése van. A piac többi szereplőjéhez hasonlóan a postánál is a logisztikai és a kézbesítői területen tapasztalható elsősorban munkaerőhiány, főként a központi régióban és Nyugat-Magyarországon. Emellett a postahelyekre és az irányítási területekre is vannak meghirdetett álláshelyeik - értesült a lap a társaságtól.
A betöltetlen álláshelyek jelentős része a nyugdíjba vonulás, vagy a lemorzsolódás miatt szabadult fel. A posta javarészt alap- és középfokú végzettségű munkavállalókat, az irányítási területen meghirdetett munkakörökhöz pedig felsőfokú végzettséggel rendelkező kollégákat keres. Az alapbéren és a pótlékokon felül a munkakörökhöz tartozó ösztönző bért és cafeteria juttatásokat is biztosítanak.
A Magyar Posta nem árult el a Világgazdaságnak konkrét információt arról, hogy egy levélkihordó mennyit visz haza, a vezetőség bérezése azonban nyilvános. A vezérigazgató alapbére havi 5 millió forint, míg a vezérigazgató-helyetteseké 4,2 és 3,6 millió forint között mozog. Ráadásul mindehhez - amennyiben teljesülnek a meghatározott feltételek - az alapbér 20 százalékának megfelelő prémium társulhat. A postának 53 vezető tisztségviselője van.
A foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma tavaly a harmadik negyedévben 29 636 fő volt, akik ebben az időszakban mintegy 17,26 milliárd forint juttatásban részesültek, ebből a vezetők 228,6 millió forintot kaptak.
Alulfizetett tömegek
A lapunk az ágazati szakszervezetektől úgy értesült, hogy a postai foglalkoztatottak mintegy 40 százalékának - körülbelül 12-13 ezer embernek - az alapbére nem haladja meg a garantált bérminimumot (jelenleg bruttó 161 ezer forint), s további 7-8 ezer dolgozó keres csak kevéssel e fölött, mivel érintett a bértorlódás miatt. Sok postai dolgozó már elszántan várja a bértárgyalások végét és ha nem történik érdemi emelés, a cégtől való távozásra készül.Legolvasottabb
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat