A koronavírus-járvány miatt a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet következtében megugrott a boltláncok forgalma, ezért előfordulhat egy-egy rövidebb időszakban egy-egy áruházban különböző termékek feltöltési üteme az árupótlás (rendelés a gyártótól, szállítás, rakodás) időigénye miatt a szokásosnál hosszabb lehet - írja pénteken kiadott közleményében az Aldit, az Auchant, a Lidlt, a Metrót, Penny Marketet, a Spart és a Tescót képviselő Országos Kereskedelmi Szövetség.
Az áruházak eddig pótolni tudták a polcokról kifogyott élelmiszereket, mivel a gyártók a kereskedők rendeléseit teljesítik. Az OKSZ tagvállalatai továbbra is azt javasolják, hogy a lakosság ne halmozzon fel otthonában feleslegesen sok élelmiszert. A kiegyensúlyozott áruellátás mellett az OKSZ tagvállalatai megkülönböztetett figyelmet fordítanak a vásárlók és alkalmazottaik biztonságára is, és minden elvárható intézkedést megtesznek a jövőben is. Az alkalmazottakat folyamatosan tájékoztatják minden szükséges lépésről.
Kapcsolódó
Az OKSZ pontokba szedte, mit javasol a vásárlóknak a zökkenőmentes, biztonságos és higiénikus vásárlás érdekében:
- Lehetőleg ne a csúcsidőszakban menjenek vásárolni. A kisgyermekek érdekében pedig a boltláncok azt javasolják, ha megoldható a felügyeletük otthon, ne vigyék őket magukkal vásárolni.
- Az eladótérben a vásárlók tartsanak biztonságos távolságot más személyektől, a polcok előtti válogatás, vagy a csemegepult, a pénztár előtti sorban álláskor, a lehetőségekhez igazodó észszerű mértékben.
- Az OKSZ a készpénz nélküli, például bankkártyás fizetéseket javasolja, ami gyorsabb, kényelmesebb is a készpénzezésnél.
- Ahol rendelkezésre áll, kérjük, vegyék igénybe az önkiszolgáló pénztárakat.
- Vásárlás közben is fordítsanak figyelmet az egészségügyi szakemberek, a Nemzeti Népegészségügyi Központ általános ajánlásaira is, amelyek szerint a kiskereskedelmi üzletekben tartózkodva a vásárló se érintse meg az arcát, különösen az ajkakat, az orrát és a szemét kézzel.
- Kövessék a köhögés és a légzés higiéniai protokollját. Köhögés vagy tüsszentés esetén takarják el a szájukat és az orrukat egyik könyökkel, vagy zsebkendővel, a lehető leghamarabb dobja be a zsebkendőt egy zárt szemetesbe. Az áruházban ne köhögjenek vagy tüsszentsenek az ott tartózkodókra, vagy a kihelyezett élelmiszeripari és más termékekre.
- A válogatható frissárut - elsősorban péksüteményt - puszta kézzel ne fogják meg, használjanak erre a célra kihelyezett fogóeszközt, vagy eladótéri műanyag zacskót, vagy papírzacskót, amibe be is csomagolhatnak.
- Védő maszkok nem ajánlottak az egészséges emberek számára.
- Az elektronikus kereskedelem során a megrendelőket kérik, jelezzék rendeléseik leadása során, ha egészségügyi okok miatt zárt területről kérnének kiszállítást és az esetleges lezárás pontos határvonalát. Az áruházak munkatársai veszélyeztetett területekre nem léphetnek be, így a megrendelt áru átadását (amit csak a zárt terület határa előtt tudnak elhelyezni) és az átvétel igazolását elektronikus úton lehet rögzíteni (például sms, vagy e-mail útján) Készpénzes és helyszíni kártyás fizetés, bármilyen közvetlen fizikai érintkezés a lezárt területen tartózkodóval ilyen esetekben nem lehetséges.
Az OKSZ tagvállalkozásai minden jogszabályokban és hatósági ajánlásokban, felhívásokban foglalt intézkedést megtesznek annak érdekében, hogy a kereskedelmi egységek tiszták és higiénikusak legyenek.
Koronavírus
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük