Március 3-án dönt az Európai Bíróság abban a perben, amelyet a Tesco indított a magyar állam ellen, a válságot követően bevezetett kiskereskedelmi különadó miatt. ügyében. A luxembourgi testület várhatóan azt állapítja majd meg, hogy nem sértett uniós jogot a sávos különadó - írja az MTI a keddi Magyar Nemzetre hivatkozva.
A 2010-ben bevezetett különadóból négy év alatt összesen 86 milliárd forint befizetés érkezett a büdzsébe a kiskereskedelmi ágazatból. A Tesco ennek nagyjából negyven százalékát, vagyis mintegy 35 milliárd forint adó befizetésének jogosságát vitatja. A boltlnc azt sérelmezi, hogy a magyar kiskereskedelmi láncoknak nem, csak a külföldieknek kellett progresszív válságadót fizetniük.
Kapcsolódó
A perben tavalyelőtt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az Európai Bírósághoz fordult jogharmonizációs vizsgálatért. A Tesco-ügyben a magyar bírák várhatóan még az idei első fél évben meghozzák a végleges döntést. Március elején a távközlési különadóról is ítélkezik az európai testület a Vodafone magyar állam ellen kezdeményezett perében. A lap arról is ír, hogy a tavaly már ismertetett uniós főtanácsnoki indítványok alapján az Európai Bíróság várhatóan igazat fog adni a magyar kormánynak, vagyis azt állapíthatja meg, nem ütközik az uniós állami támogatások szabályaival és a letelepedés szabadságával a sávosan alkalmazott adóforma.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el