A Demján Sándor 1+1 Programra 1885 pályázat érkezett és eddig 1325 cég kapott értesítést a támogatásról, ők összesen közel 105 milliárd forint támogatást igényeltek – mondta el Szabados Richárd hétfőn Tatabányán, a támogatói döntések vármegyei átadásán.

Eszerint tehát még 560 pályázó várja, hogy elbírálják, megkapja-e majd az igényelt támogatását.

A Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára hozzátette,

252 cég esetében már megtörtént a támogatások folyósítása, közel 25 milliárd forint értékben.

Július végéig várhatóan 45 milliárd lesz az átutalások összege, augusztus végéig pedig mind a 105 milliárd forint ott lesz a vállalkozásoknál, hogy minél hamarabb megkezdhessék beruházásaikat – ismertette Szabados.

Az államtitkár elmondta, az 1400 milliárd forintos programban fele-fele arányban vesznek részt a hazai költségvetésből elkülönített összegek, illetve az európai uniós társfinanszírozásban nyújtott támogatások.

Emlékeztetett arra, hogy Demján Sándor 1+1 Programot 48 milliárd forintos kerettel hirdették meg, majd május végén a túljelentkezést látva a kormány 130 milliárd forintra emelte a megpályázható összeget.

Komárom-Esztergom vármegyéből közel 4,8 milliárd forintos támogatási igény érkezett 66 cég részéről, kedden 55 nyertes vállalkozás kapott támogatói döntést, 4,2 milliárd forintos összegről – jelezte Szabados Richárd.

Újabb vállalkozások százai kapnak támogatást

Mintegy 400 hazai kkv juthat a kormány révén pénzbeli támogatáshoz, leginkább a kevésbé fejlett régiókat karolják fel. Bővebben.