Korábban a Swietelsky Vasúttechnika Kft. ügyvezetője volt Homlok Zsolt, míg 2016 szeptemberében el nem bocsátották. Még a cégnél megbízása volt a sokat emlegetett felcsúti kisvasút kivitelezése. De Mészáros Lőrinccel - aki a Napi.hu kiadásában megjelenő A leggazdagabb 2018-as listája szerint a második legmódosabb magyar - a dél-balatoni vasút 100 milliárd forintos megaberuházásában is együtt dolgoztak.
Aztán a 2016. novemberben megalapított saját vállalkozásával, a Homlok Zrt. vasútépítővel konzorciumi tagként elnyert egy 5,5 milliárdos munkát a MÁV Zrt.-től, a kisvárdai vasútállomás és környezete fejlesztésére. A projektben Mészáros Lőrinc R-Kordja volt alvállalkozó. Azóta pedig több beruházást is elnyert, többek közt tavaly egy vasútépítési több milliárdos projektet is visz december óta.
A Homlok-cégek közül a leglátványosabban a Vasútvill teljesített tavaly: 7,3 milliárd forint árbevételt ért el az előző évi 3,1 milliárd forint után, a 676 millió forintos veszteséget pedig 1,8 milliárd forint nyereségbe fordította. A mérlegbeszámoló szerint 1,14 milliárd forint osztalék kifizetését javasolta az ügyvezetés. Az Opten adatbázisa alapján a Vasútvill 100 százalékos tulajdonosa a Csehországban bejegyzett Rafinanz Promotion CZ s.r.o., utóbbiban 75 százalékot birtokol Mészáros veje a cseh cégjegyzék szerint, ennek alapján 855 millió forintot vehet ki a cégből Homlok Zsolt - derül ki a portál összefoglalójából.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
A 100 leggazdagabb 2018
A cikk témájával bővebben is foglalkozik a május 10-én megjelent A 100 leggazdagabb 2018 című kiadvány. Rendelje meg most!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat