A társaság közleménye szerint a Széchenyi 2020 program keretében 225 millió forintot nyertek, így tudták megvalósítani a 450,7 millió forint összköltségű beruházást.
A projekt eredményeként létrehoztak egy nagy hatásfokú, többféle teljesítmény palettát átfogó inverter családot, valamint új termelési eljárásokat alakítottak ki. Az új inverter akár 90-92 százalékos hatásfokra is képes, miközben kezelni tudja a különböző egyenáramszinteket és mindig azokat a napelem paneleket választja, amelyekből nagyobb energia nyerhető.
Kapcsolódó
A cég a beruházásnak köszönhetően 16 munkahelyet meg tudott őrizni, a napelem gyártás beindításával pedig hat új szakképzett munkavállalót alkalmaz.
A nyilvános cégadatok szerint a Hő és Légtechnika Kft. 2017-es nettó árbevétele 464 millió forint volt, adózott eredménye 698 ezer forint. Tavaly a nettó árbevétel 491 millió forintra nőtt, az adózott eredmény 687 ezer forint volt.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket