Mindössze a robogók 15-20 százaléka után fizetnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), pedig évi háromezer forint körüli összegért elérhető a konstrukció a FBAMSZ adatai szerint.
Sok esetben nem tudják a tulajdonosok, hogy kötelezően biztosítást kell kötni, míg mások tudatosan spórolják meg az évi párezres költséget. Ezzel viszont büntetést kockáztatnak, hiszen a rendőrség közúti ellenőrzés keretében ellenőrizheti a kgfb meglétét. Sőt, a biztosítással nem rendelkezőknek saját zsebből kell megtéríteniük az általuk okozott kárt, ami átlagosan 350 ezer forint, személyi sérülés esetén pedig milliós nagyságrendű is lehet.
Kapcsolódó
A károsultak számára biztosíték, hogy a MABISZ Kártalanítási Számlája fizeti ki számukra a kárt, melyet majd később hajt be annak az okozóján. (Ezt a díjemelést nem úszhatják meg az autósok.)
Javítható lenne a biztosítási arány, ha a robogókat kötelezően rendszámmal látnák el, hiszen akkor a kgfb megléte nem csak közúti ellenőrzés keretében lenne ellenőrizhető, továbbá a járművek is beazonosíthatók lennének ha elhagyják a baleset helyszínét - véli a FBAMSZ.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Rögtön meg kell nézni a modellt, ilyen tűzveszélyes autókat hív vissza a Ford