Hamis adatközlésre hivatkozva, még 2015 nyarán zárták ki az összes magyar közbeszerzésből a Közgépet. A Győr-Gönyű kikötő fejlesztésére kiírt közbeszerzés során azzal vádolták meg a céget, hogy a szerb alvállalkozója által biztosított hajók mérete néhány négyzetméterrel eltért a nyilvántartási adatoktól - írja a portál.
A Közbeszerzési Hatóság az ajánlatkérő közlésére hivatkozva emiatt nemcsak a gönyűi kikötő-beruházásból, de minden magyar közbeszerzésből megpróbálta kizárni a Közgépet 3 évre. Simicska Lajos (akinek vagyonát a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2017 című kiadvány 80 milliárd forintra becsülte, ezzel a 11. legvagyonosabb magyar) cége a bírósághoz fordult, a pereket pedig első-, másod, illetve a Kúrián, kedden harmadfokon is megnyerte.
Kapcsolódó
Puskár Anett, a Közgép Zrt. szóvivője. szerint élénkíti majd a versenyt, ha a cég jobb árajánlataival ismét bekapcsolódhat a közbeszerzésekbe. A cég nem mond le a kiesés okozta károk miatti kárigényéről sem. Egyelőre szakértők vizsgálják, ki ellen és mekkora összegre nyújtsák be a számlát - fogalmazott a szóvivő.
A hatóság köti az ebet a karóhoz
A Közbeszerzési Hatóság (KH) továbbra is fenntartja azt az álláspontját, hogy a legnagyobb körültekintéssel járt el a Győr-Gönyű kikötő közbeszerzés ügyben - írja a KH közleményében. A Kúria a mai tárgyaláson hozott ítéletében a másodfokú ítéletet helyben hagyta. Ennek értelmében mind a Közgép. ajánlatát érvénytelenné nyilvánító ajánlatkérői döntés, mind a kapacitást biztosító szervezet vonatkozásában a hamis adat közlésre vonatkozó megállapítás továbbra is jogszerű. A Kúria döntése szerint a Közgép esetében ugyan a bizonyítékok nem voltak elégségesek, hogy egyértelműen megállapítható legyen a társaság tudott a hamis adatszolgáltatásról, ám ez nem befolyásolja a tényt: a cég ajánlata érvénytelen volt, és nem lehetett volna velük jogszerűen szerződést kötni - véli a KH.KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el