Az ózdi üzem bezárását az ott gyártott termékek keresletének csökkenésével magyarázta a Johnson Electric. A vállalat közleménye szerint ez a visszaesés az üzem működtetésének gazdasági fenntarthatatlanságához vezetett. Kedden az ott dolgozó, közel 800 ember számára is ezzel magyarázták a gyár bezárásának okait az cég vezetői.

„Reggel a műszak elején összehívtak minket egy tájékoztatóra. Csak akkor mondták el, hogy legkésőbb 2022 áprilisáig elengednek minket a cégtől, és teljesen kivonul a Johnson Ózdról. Több munkatársammal is beszéltem a helyzetről, többségüket nem érte váratlanul a hír. Régóta halljuk már, hogy nem gazdaságos az üzem működése, de nem gondoltuk, hogy ilyen hamar bezárnak minket. Az elmúlt hónapban például két embert is vettek fel hozzánk irodára. Egyikőjük tudom, hogy több ajánlatot is visszautasított ezért a pozícióért” – nyilatkozta a Napi.hu-nak egy nevét elhallgatni kívánó mérnök a Johnson Electric (JE) ózdi alkalmazottjai közül.

A műszaki szakembertől megtudtuk, hogy több menedzserük is átkerült a hatvani üzemükbe a közelmúltban, és mások is számítanak rá, hogy átmehetnek oda dolgozni. Ő sem aggódik különösebben a megélhetése miatt, mert elmondása alapján szerencsés helyzetben van. A diplomája és az Ózdon megszerzett munkatapasztalata következtében meglehetősen gyakran keresik meg fejvadászcégek állásajánlatokkal. Abban pedig biztos, hogy a következő munkahelye miatt el kell hagynia szülővárosát. A betanított munkások azonban közel sem ilyen optimisták a jövőjüket illetően.

Nagy cég zár be

A Johnson Electric Group elektromos motorokat, indítómotorokat és kapcsolódó elektromechanikai alkatrészek gyártásával foglalkozik. Az Opten.hu legfrissebb adatai szerint a cégnek Magyarországon mintegy 1183 alkalmazottja van. A dolgozóik létszáma az elmúlt 5 évben mintegy 500 fővel csökkent. 2019-es nettó árbevételük közel 32,5 milliárd, adózás előtti eredményük pedig 1,2 milliárd forint volt. Mindkét érték körülbelül 20 százalékos visszaesést jelent a megelőző évhez képest. A JE közleménye szerint az ózdi üzemük bezárása az hatvani gyáregységüket nem érinti.

 

A Johnson Electric ózdi üzeme a gyárbezárás bejelentésének napján.
Kép: Napi.hu, Kónya Ádám

 

 

„Nem tudjuk mi lesz velünk, ha bezár a gyár. Csak remélni tudjuk, hogy jön majd egy másik ide, ahol dolgozhatunk. Vannak köztünk, akik nagyon régóta itt vannak. Ők meg akarják várni amíg elbocsájtják őket, így számíthatnak végkielégítésre, ami körülbelül három havi fizetés. De azok, akik csak pár éve, hónapja dolgoznak itt, azok mehetnek Miskolcra vagy Egerbe, vagy az Alföldre gyümölcsöt szedni a nyáron, azoknak nincs munka. A Wellis-be sem vesznek fel ennyi embert.” – mondta egy operátor hírportálunknak, aki szintén nem kívánta megosztani nevét velünk.

2020 februárjában egy másik nagy nemzetközi vállalat, az ABB jelentette be kivonulását Ózdról. Az év végéig húzódó gyárbezárás közel 1000 ember érintett. A cég helyére ugyan érkezett új befektető, a többek között masszázskádakat gyártó Wellis Magyarország Zrt., akik jelenleg körülbelül 300 embert foglalkoztatnak, és csak a következő években tervezik az alkalmazottaik létszámának több mint a duplájára növelését.

 

 

A Johnson Electric ózdi üzeme mintegy 800 embernek ad munkát.
Kép: Napi.hu, Kónya Ádám

 

„A cél most is az, hogy a Johnson munkavállalói mielőbb új állást találjanak, ügyüket a tárca kiemelten kezeli, helyzetük megnyugtató rendezéséhez minden támogatást kész megadni. Az ITM gazdaságfejlesztésért és munkaerőpiacért felelős államtitkárai szerdán egyeztetnek a teendőkről, lehetőségekről a térség országgyűlési képviselőjével Ózdon” – közölte sajtóközleményben Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a JE bejelentésére reagálva, kedden.