A bűnügy vádlottja a karcagi Dobrai Sándorné (képünkön), aki ellen a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség tavaly júniusban 767 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység, két rendbeli sikkasztás és számvitel rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat.
A vádirat szerint a 64 éves nő a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. önálló képviseleti jogosultsággal rendelkező képviselőjeként az ügyfeleit tévedésbe ejtve, a cég 15 éves működése alatt összesen 12 milliárd forintot meghaladó kárt okozott nekik. A karcagi álbróker ügyében kereken 1700 oldalas vádirat született 60 ezer oldalt kitevő nyomozati anyag alapján.
A vádiratból kitűnik: a Bróker Marcsiként emlegetett üzletasszony cége nevében 1999 nyarától 2015 tavaszáig az átlagosnál jóval kedvezőbb haszonnal kínált kecsegtető befektetési lehetőséget ügyfeleinek, főként a Karcagon és környékén élőknek. Tette mindezt úgy, hogy a Kun-Mediátornak nem volt engedélye ilyen jellegű tevékenységre. Akik elfogadták az ajánlatát, abban bíztak, hogy átadott vagy átutalt pénzük után magas hozamot kapnak. Dobrai Sándorné azonban megtévesztette ügyfeleit, a pénzt nem fektette be, hanem saját és családja életvitelének költségeire fordította, illetve a jó üzletmenet látszatának fenntartásáért az érintettek egy részének kifizetésére használta fel.
A Magyarországról 2015 tavaszán eltűnt, majd a közép-amerikai Belize-ben a helyi hatóságok által elfogott és kiadott álbróker az eljárásban eddig nem tett vallomást. A váddal kapcsolatban tett észrevételében kifogásolta a nyomozóhatóság munkáját, álláspontja szerint a vád torzított adatokon alapul. Szerinte csupán végezte a napi tevékenységét, próbált minél több és nyereségesebb tranzakciót végrehajtani, teljesíteni a cég által vállalt kötelezettségeket.
(MTI Fotó: Mészáros János)
Legolvasottabb
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat