A Tesco által hétfőn a szakszervezeteknek eljutatott dokumentumokban a munkáltató arról számolt be, hogy 2017. szeptember 1-től visszamenőleg, a legkisebb keresetű dolgozók bérét bruttó 179 ezer forintra emeli. Ez a béremelés 10 ezer embert érint. Felidézte, hogy a szakszervezetek a 2016-os tescós bérekhez képest - amikor a legkisebb keresetű dolgozók havi fizetése bruttó 143 ezer forint volt - 25 százalékos béremelést követeltek idén.
Bubenkó Csaba úgy véli, hogy a Tesco által a szakszervezeteknek hétfőn eljutatott dokumentumokból az derül ki, hogy a 15 százalékos létszámbővülésre vonatkozó szakszervezeti követelés nem valósul meg. Ezért ebben a témában további egyeztetésre van szükség, valamint a KDFSZ elnöke szerint tárgyalni kell még a bérösszecsúszás problémájáról és a több éve a cégnél dolgozó munkavállalók anyagi megbecsüléséről is.
Kiemelte azt is, hogy minden kérdésben egyeztetnek a munkavállalókkal és ha ők elfogadják az egyes javaslatokat, akkor folytatódnak a tárgyalások, ha azonban nem támogatják azokat, akkor akár további munkabeszüntetések is jöhetnek. A szakszervezet a sztrájk lehetőségét fenntartja - mondta Bubenkó Csaba.
Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy "október 2-ig biztosan nem lesz sztrájk".
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?