Sikerrel indult a kormány tisztán elektromos autók vásárlására létrehozott új programja: az összesen 5 milliárd forintos keretösszeg lényegében néhány óra alatt kimerült. Több mint 2 ezer tisztán elektromos autó és segédmotoros kerékpár megvásárlásához érkezett be kérelem.
Az autó- és járműfinanszírozásban kulcsszerepet vállaló lízingvállalatokat képviselő Magyar Lízingszövetség üdvözölte az új programot, mivel az elektromobilitás már most és a következő időszakban is az egyik legfontosabb tényező lesz a járműpiacon. E trend elindításához, megerősödéséhez azonban egyelőre elengedhetetlen a hatékony állami támogatás. Az új pályázat sikere jelezte, hogy ezen feltételek mellett a vevők oldaláról is jelentős a kereslet az új, környezetkímélő technológiával működő járművek iránt.
Kapcsolódó
Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) elnöke szerint újra bebizonyosodott, hogy az olyan állami programok tudnak igazán sikeresek lenni, melyek feltételei a szakmai szervezetek bevonásával alakulnak ki, és minden résztvevő támogatását élvezik.
Több mint 1000 elektromos autó került forgalomba
A Magyar Lízingszövetség az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) adatait ismertetve közölte: Az uniós országokban a tisztán elektromos autók részesdése az újonnan forgalomba helyezett személyautóknál az idei első negyedévben 6,8 százalékos volt, szemben az egy évvel korábbi 2,5 százalékkal. Magyarországon a hivatalos ACEA-adatok szerint az év első negyedében 1004 darab új, tisztán elektromos autó került forgalomba, ez 64 százalékos növekedésnek felel meg éves összevetésben.
Ez az arány a mostani pályázat keretében eladott autókkal még tovább fog javulni. Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára kiemelte, hogy az állami támogatás mellett mind pénzügyi, mind operatív lízing formában igénybe vehető finanszírozás. A lízingcégek maguk is mindent megtesznek, hogy az elektromos autók minél kedvezőbb feltételekkel legyenek elérhetőek akár a céges, akár a magánszemély ügyfelek számára - hangsúlyozta.
A két szervezet képviselői remélik, hogy az elektromos autók beszerzését támogató programra szánt, új, akár megemelt keretösszeg fogja segíteni a vásárlókat a jövőben és ezzel újabb lendületet kaphat a villanyautók piaca.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások