Egyre fontosabb az embereknek az öngondoskodás, ez látszik a biztosítók mérlegéből. A Magyar Nemzeti Bank friss adatai szerint a harmadik negyedév végén már 2747,4 milliárd forint volt a biztosítók mérlegfőösszege, 72 milliárd forinttal több, mint az év végén, és ez újabb történelmi csúcsnak is számít - írta a napilap alapján az MTI.
Az életbiztosítási tartalékok gyorsan híznak, ami annak is köszönhető, hogy az életbiztosítások, azon belül pedig a nyugdíjbiztosítások népszerűsége töretlen. Szeptember végén az összes életbiztosítási tartalék összege megközelítette az 1900 milliárd forintot. Ennek döntő része - csaknem 1240 milliárd forint - unit linked (befektetési egységhez kötött) életbiztosításban volt, de a hagyományos biztosítások volumene is gyarapodott, és megközelítette a 657 milliárd forintot.
A hagyományos életbiztosításokban lévő megtakarítások mennyisége hosszú időn át csökkent, a fordulatot az adókedvezménnyel támogatott nyugdíjbiztosítások megjelenése hozta el, 2014 óta ha lassan is, de hízásnak indult az állomány. Míg azonban a unit linked biztosításokban elhelyezett megtakarítások mennyisége folyamatosan újabb csúcsokat dönt, a hagyományos életbiztosításoknál még nincs veszélyben a tíz évvel ezelőtti historikus rekord.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban