Miután a hétfői Dubaj-Budapest járat törlése miatt több tucat magyar utas rekedt a Közel-Keleten információ és ellátás nélkül, a Wizz Air a térségbeli konfliktus okán elrendelt légtérzárakra hivatkozott.
Ezt követően az Indexnek a légitársaság leszögezte, megtéríti az utasok költségeit. Egy, a lapnak nyilatkozó utas azonban olyan információkat kapott a Wizz Air ügyfélszolgálatától, ami arra enged következtetni, hogy ez igencsak kétséges.
„Az utasok nevében ezúton felszólítjuk a Wizz Airt, hogy haladéktalanul tegyen eleget információközlési, ellátási, kártérítési kötelezettségeinek. Ez az eset nem szimpla járatkésés, ez az utasjogok, a kommunikációs felelősség és az emberi méltóság megsértése is egyben”
– nyilatkozta az Indexnek az egyik utas, aki a légitársasággal szemben azt is rögzítette, „felháborító, ahogy magyar és külföldi állampolgárok is cserben lettek hagyva a kialakult helyzetben”.
A Fővárosi Kormányhivatal már jelezte, az ügyben vizsgálatot indít a Wizz Airrel szemben. A hatóság szerint a bírság akár 650 millió forintra is rúghat.
Újabb járatokat töröl a Wizz Air a Közel-Keleten dúló harcok miatt
Még két járatát függeszti fel szeptember közepéig a fapados légitársaság. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram