Vajon nem egészen öt hónappal alatt ugyanaz a vásárlói kosár ugyanabban a Lidlben mennyivel lett drágább? - fürkészték a Telex sajtómunkásai, miután úgy vélik, ezzel jobb képet kapunk a drágulásról, mint a KSH statisztikáiból, amelyek szerint nyolc százalék körül alakul az éves fogyasztói infláció.
A legutóbb december 13-án, most május 4-én vették szemügyre az árakat, a két mintavétel között tehát kevesebb mint 5 hónap telt el.
Kapcsolódó
A vizsgált 39 termék közül ebben az időszakban gyakorlatilag minden élelmiszer ára érezhetően emelkedett, a legtöbbé 10–30 százalékkal. Kivétel a hatósági áras termékek közül három (cukor, liszt, csirkemell), valamint az alma, a mirelit zöldségmix, a Milka tejcsoki és az almalé. A tökéletes kakukktojás azonban az étolaj, amely 15 százalékkal olcsóbb lett december óta.
Ennek az oka viszont valószínűleg nem az, hogy hirtelen sokkal könnyebb Ukrajnából napraforgót behozni, hanem hogy a hatósági árazás miatt muszáj volt árat csökkenteni. A február elseje óta érvényben lévő árstop ugyanis nem az akkori, hanem az október 15-i szinten maximálta az árakat, és mivel az étolaj ára már abban az időben is kezdett elszállni, a szabályozás ebben az esetben jelentős csökkentést hozott. A termékárak összehasonlító táblázata itt látható.
Legolvasottabb
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá