A kedden indult Európai Mobilitási Hét programjai a környezetbarát, fenntartható közlekedésre hívják fel a figyelmet, ehhez csatlakozik immár huszonnegyedik alkalommal Budapest is. Szeptember 20-án és 21-én az Autómentes Hétvégén, a Kálvin tértől a Szabadság híd budai hídfőjéig tartó helyszíneken, valamint a Pesti alsó rakparton a BKV felvonultatja a flottája több járművét is.
Ennek részeként a Kálvin téren lesz látható először a BKV új maximidi méretű Mercedes-Benz buszainak első darabja, amely a héten érkezett meg Budapestre.
Az új busz mellett a napi forgalomban közlekedő trolik, buszok, villamosok is felvonulnak az Autómentes Hétvégén, egyebek mellett KCSV, T5C5, korszerűsített T5C5 és CAF 3/5 villamost, Mercedes Sprinter minibuszt, valamint szóló 4G SST12 trolit láthatnak az érdeklődők – írja közleményében a társaság.
A fentieken túl felszállhatunk majd a néhány nosztalgiajárműre is, így az IK556 autóbuszra, a 611-es nosztalgiavillamosra, a 3720 -as egyirányú FVV Bengáli villamosra és a ZIU9 nosztalgiatrolira. A rendezvényen látható lesz a BKV speciális mérővillamosa is.
Az államtitkár odaszúrt Karácsony Gergelynek: Százból hatvan BKV-busz állapota kritikus
Százból hatvan BKV-busz állapota kritikus, a főváros nem tudja garantálni a biztonságos utazást a tömegközlekedési eszközökön – jelentette ki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) parlamenti államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.