Erre a szakaszra 2010-ben készült már egy tanulmányterv és előzetes környezetvédelmi vizsgálati dokumentáció is. A mostani tervező feladata az elkészült tervek kiegészítése az 1-es számú főút és az M1-M0 autópálya csomópont közötti szakasszal, valamint az M0 északi szektor és a 10-es számú főút (leendő M10) közötti szakasszal.
A már meglévő dokumentációkat a vonatkozó hatályos jogszabályoknak, szabványoknak való megfelelés szempontjából is felül kell vizsgálni. Ezeken túl értékelni kell az egyes nyomvonal változatokat a műszaki, gazdaságossági és környezetvédelmi szempontok alapján.
Kapcsolódó
Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben a mostani feladatba vágó munkákból legalább nettó 225 millió forint árbevétele származott. Az ajánlattételi határidő november 9.
A NIF még 2014-ben tervezési tendert írt ki az M0 autóút északi szektorára. Ez az M0 mostani végpontjától (a 11-es számú főúttól) tart a 10-es számú főútig. Ez a szakasz a most tervezésre kiírt szakasszal együtt zárja be Budapest körül az M0-ás körgyűrűt.
Mint a Napi.hu tavaly júliusban megírta, a kormány fejlesztési listáján mindkét most szóba került szakasz előkészítése szerepel, 2020-as befejezési határidővel.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián