A közlemény szerint 2018. január 1-jétől valamennyi nem vezető beosztású munkavállaló alanyi jogú bérfejlesztésben részesül, amennyiben a garantált bérminimum emelésével a béremelése nem érte el a munkakörönként meghatározott 9-12 százalékos mértéket.
A felsőfokú végzettséget igénylő munkakörökben a diplomás minimálbér főiskolai végzettségnél 300 ezer forintra, az egyetemi végzettség esetén 340 ezer forintra emelkedik.
A vasutas életpályához kötődő bértábla értékei az adott kategóriához tartozó alapbérsávok alanyi jogú bérfejlesztésének százalékos mértékével emelkednek - írták a közleményben. (Ha nincs béremelés, jön a sztrájk - ezt olvasta.)
Más-más emelést kapnak a dolgozók
A megállapodás szerint a munkáltatók az irányításuk alá tartozóknak differenciált alapbéremelést adhatnak az érintett munkakör munkaerőpiaci helyzetét, leterheltségét, az utánpótlás-biztosítást, a bérfeszültségek kezelését, valamint a munkavállalók érdekeit, végzettségét, szaktudását, tapasztalatát és elkötelezettségét figyelembe véve. Béremelésben részesülhetnek továbbá a kiemelkedően teljesítő alkalmazottak, a vasúti járművezetőinek balesetmentességét ösztönző bérpótlékról szóló megállapodást pedig egész évre meghosszabbították.
A munkavállalók emellett bruttó 271 400 forintnyi választható béren kívüli juttatásban, valamint nettó 92 900 forint alanyi jogú béren kívüli juttatásban részesülnek.
A választható juttatások köre két új elemmel bővül: valamennyi munkavállalónak lehetősége lesz diákhitel-törlesztési támogatás, valamint mobilitási célú lakhatási támogatás igénybevételére is.
Tovább nő a munkáltató által nyújtott önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj-kiegészítés, amelynek mértéke önkéntes nyugdíjpénztári tagság esetén 2018. január 1-jétől a munkavállaló alapbérének 3,5 százaléka - írta a közleményre hivatkozva az MTI.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet