Péntektől a vártnál kissé alacsonyabb mértékben emelkednek itthon az üzemanyagárak.
Az akár húszforintos emelési várakozások helyett a benzin bruttó 7, a gázolaj bruttó 5 forinttal emelkedik literenként péntektől - írta a portál.
Így ezt követően a benzin átlagára bruttó 386 forint lesz, a gázolaj átlagára pedig 413 forintra emelkedik.
Szombaton légitámadás ért két szaúdi olajterminált, ami miatt kevesebb, mint felére, 5,7 millió hordóra csökkent a szaúdi napi olajkitermelés, amely pedig öt százaléka a világ napi olajkitermelésének.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket