Megvásárolja a milliárdos nyereséget termelő a Bükk Optimum Kft.-t Kis-Szölgyémi Ferenc, a B+N Referencia Zrt. tulajdonosa. A felvásárolt cég eddigi tulajdonosa minden jel szerint a B+N egyik vezetője volt, tavaly pedig egy közbeszerzésen „került szembe” a két tulajdonosi kör.
Azonban Kis-Szölgyémi egyedüli, közvetlen irányítást szerzett a Bükk Optimum Kft. felett – derült ki a Gazdasági Versenyhivatala (GVH) honlapjáról
A megvásárolt cég főtevékenysége szerint építményüzemeltetéssel foglalkozik, és beszámolója alapján nem is jelentéktelen szereplő a piacon. A vállalatot ugyan csak 2020-ban alapították, de az elmúlt években rendre 4-5 milliárdos árbevételt és milliárdos profitot hozott össze. A g7.hu beszámolója szerint a két társaság egy milliárdos közbeszerzésen is összeakadt: az oszakai világkiállítás magyar pavilonjának üzemeltetését bő 2 milliárd forintos ajánlattal nyerte el tavaly a B+N, de a tenderen a Bükk Optimum Kft. egy leánycége is elindult.
Ők a vásárlók – a B+N Referencia Zrt.
A cégcsoport 9 országban, 21 ezer helyszínen, mindösszesen 30 millió négyzetméternyi felület takarítási és létesítményüzemeltetési feladatait látja el, amelynek révén Magyarországon és regionális szinten is a facility management szektor egyik legnagyobb szolgáltatója. Ma már közel 14 000 munkatársat foglalkoztat budapesti székhelyű vállalat.A Transparency International Magyarország Tenderbajnokok adatbázisa alapján 2021 és 2023 között önállóan is több mint 770 milliárdnyi állami megrendelést nyert el a B+N.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Leállt az M3-as metró