Az Ikea a globális hálózatából a budapesti áruházát választotta új megoldásának tesztelésére. A bútorlánc a "Teremts otthont a valódi énednek!" (Make room for life) koncepciójának megfelelően alakította át a budapesti (Örs vezér téri) egységének nappalirészlegét.
Az új koncepció lényege, hogy a belsőépítészeti megoldások négy különféle élethelyzetet igyekszik kiszolgálni. Ha beválik a budapesti teszt, akkor a világ összes Ikea-áruházában is bevezetik az új koncepciót. Peter Agnefjäll, az Ikea svéd vezérigazgatója az Indexnek - július elején - adott interjújában azt mondta, hogy a technológia fejlődése drámaian megváltoztatja az emberek otthoni életét.
Amikor én fiatal voltam, a nappali a tévé köré épült. Ma, ha van is tévéje az embernek, az sokkal vékonyabb és szélesebb, és már nem is feltétlenül ez az, ami köré a nappali szerveződik. Az emberek ehelyett egymás mellett ülnek a kanapén, és mindenki el van foglalva a saját laptopjával, tabletjével, telefonjával
- utalt az Ikea-vezér arra, hogy miért kell átalakítani a koncepciót.
Azt is elmondta, hogy az új elvárásoknak megfelelően kell kialakítania az új termékeit, ennek következménye, hogy ma már nincsenek az Ikeákban nagy és mély tévéállványok vagy dvd-tartók, ezeket felváltották a kisebb tárolók, amelyeken elfér egy tévé vagy más elektronikai eszköz.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Itt a fordulat? Komoly eredménnyel zárultak az orosz-ukrán tárgyalások