A Magyar Közlönyben megjelent friss határozat a jövő évi költségvetésben a VÉDA karbantartására és üzemeltetésére 1 milliárd 126 millió forintot irányzott elő.
Ugyanennyi jut e célra 2019 és 2022 között is évente. Az eszközök amortizációs cseréjére pedig 1919 és 2022 között 2 milliárd 941 millió forintot lehet majd fordítani.
Egy másik határozatban az idei költségvetésből a megtett úttal arányos útdíjszedési rendszer (UD rendszer) fejlesztése és a beszerzett eszközök szinten tartása érdekében egyszeri 1 milliárd 710 millió forintot hagyott jóvá a kormány. A NÚSZ Zrt. pedig az útdíjszedési és ellenőrzési rendszerek üzemeltetésére 2 milliárd 564 millió forintot kapott.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba