Az adóhatóság szerint költségvetési csalással gyanúsítható a kereskedő, aki egy szlovák cégen keresztül is "megfuttatta" a külföldről hozott gépjárműveket. Az általa irányította bűnbanda eltitkolta a Németországban vásárolt kocsik eladásából származó bevételeit, az adófizetést autójavításról és alkatrészvásárlásról szóló fiktív számlákkal akarta megúszni. A valótlan számlákat kiállító, adót és járulékot egyáltalán nem fizető társaságokat olyan strómanok vezették, akiket az autókereskedő irányított a háttérből.
A kereskedő további árelőnyhöz jutott azzal is, hogy hamis dokumentumokkal azt a látszatot keltette, mintha egy szlovák cégen keresztül vásárolta volna meg a gépjárműveket. Az így, eredetileg Németországban, nettó áron beszerzett kocsikat több magyar cégen átszámlázták, belföldi beszerzést színlelve.
Kapcsolódó
Az akció napján több megyében is megjelentek a pénzügyi nyomozók és a revizorok. Egy tucat helyszínen tartottak házkutatásokat, adatokat mentettek le számítógépekről, tanúkat hallgattak ki. A rajtaütéskor hamis számlákat, adásvételi szerződéseket és több cégbélyegzőt is lefoglaltak. Az okozott kár enyhítésére nyolcvan autót foglaltak le az adóellenőrök. A kihallgatott gyanúsítottakat őrizetbe vették - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető