Az Alteo Energiaszolgáltató NyRt. azt közölte a Budapesti Értéktőzsdén, hogy a stratégiájában foglaltakkal összhangban, a fenntarthatóságot támogató szolgáltatási tevékenységei részeként egy 700 millió forintot meghaladó értékű vállalkozói szerződést kötött a Sarpi Dorog Kft. hulladékégető üzemének rekonstrukciójára.
A dorogi erőmű egy főként gyógyszeripari- és vegyipari hulladékok megsemmisítésére szakosodott veszélyeshulladék-égető, mely egyben az ország legnagyobb veszélyeshulladék-égetőjének számít.
A bét-en megjelent hír szerint az Alteo feladata az utóégető kamra cseréje és a hőhasznosító kazán hatékonyság növelő átalakítása lesz. A kivitelezési és üzembehelyezési munkák 2020. szeptemberére fognak befejeződni.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?