A 4iG Csoport távközlési infrastruktúráért felelős vállalata, a 2Connect sikeresen szerepelt a Gigabit Magyarország Program (DIMOP Plusz 3.1.2-25) első fordulójában. A cég összesen 24,4 milliárd forintnyi, vissza nem térítendő európai uniós támogatást vehet majd igénybe, amelyet a támogatási szerződések aláírását követő három évben, a kivitelezéssel párhuzamosan hívhat le.

A 4iG Csoport közleményében azt írja, hogy a program teljes, 84,86 milliárd forintos keretéből azoknak a gazdaságilag hátrányosabb helyzetű térségeknek a felzárkóztatása a cél, ahol az optikai hálózat kiépítése a magas beruházási költségek miatt mindeddig elmaradt.

A most lezárt első szakaszban 110 járásra lehetett pályázni, és 88 esetében született döntés: 16 szolgáltató kapott támogatást a fejlesztésekhez.

  • A Magyar Telekom 29,
  • a TARR Kft. 8,
  • a VaderCom 7 járásban jutott forráshoz.
  • A 2Connect a benyújtott 30 pályázatából 24-et nyert meg.

Közölték, a 2Connect összesen mintegy 32,3 milliárd forint értékű beruházást valósít meg három év alatt, amelynek 26 százalékát – nagyjából 7,86 milliárd forintot – saját forrásból fedezi.

Magyar–üzbég gazdasági áttörés: a 4iG elnöke a helyszínen egyeztetett

Taskentben folytatott magas szintű tárgyalásokat Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnöke és Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, ahol a magyar–üzbég gazdasági együttműködés bővítése, különösen a digitális és távközlési szektor fejlesztése volt a középpontban.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.