A 24.hu információja szerint azonnal visszarendelték a nyári szabadságról az összes fideszes és kereszténydemokrata képviselőt, amint kiderült, hogy Áder János visszaküldte az Országgyűlésnek az ellenzék által leszavazott plakáttörvényt - írja az Inforadio.hu.
Szerdán egyetlen szavazattal ugyan, de elbuktak a plakáttörvény kétharmados többséget igénylő részei, amelyek megtiltanák a pártoknak, hogy a választási kampány időszakán kívül közterületi plakátokat helyezzenek ki. Ezek nélkül pedig egy ellentmondásos, inkoherens törvényszöveg alakult ki, amelyet Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött az Országgyűlésnek. Kövér László házelnök az InfoRádióban azt mondta, rendkívüli ülést tarthat az Országgyűlés, hogy még egyszer szavazhassanak a kétharmados részei nélkül értelmetlenné vált jogszabályról.
A 24.hu szerint a kormánypárti képviselőkhöz pénteken sms-ben érkezett az értesítés, hogy egy hét múlva, június 23-án szükség lesz rájuk, azaz ha addig megkezdik, félbe kell szakítaniuk a szabadságukat. Az üzenet szerint a képviselőknek azonnal jelezniük kell telefonon a frakcióközpontban, ha problémájuk van az időponttal. Bár Orbán Viktor miniszterelnök az utolsó frakcióülésen elengedte nyári szünetre a képviselőket, vették a jelzést, és várhatóan teljes létszámban megjelennek pénteken.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban