Gulyás Gergely kiemelte: 2010 és 2019 között 79 százalékkal nőtt a Velencén és Agárdon eltöltött vendégéjszakák, 69 százalékkal pedig a vendégek száma. A tavalyi szezon adatai alapján elmondható, hogy 130 ezer ember nyaral a tónál - tette hozzá az MTI szerint.
Jelezte ugyanakkor, hogy az idei szezon a koronavírus-járvány miatt más lesz - ezt mutatja az is, hogy a turisztikai szezonnyitót a nyár közepén tartják - de az előttünk álló másfél hónap adatai erre az időszakra nézve rekordot jelenthetnek. Hangsúlyozta: az idén minden eddiginél többen nyaralnak majd itthon a magyarok, hiszen ez a legbiztonságosabb formája ma a kikapcsolódásnak.
A tó körüli fejlesztésekről szólva Gulyás Gergely kiemelte:
a Velencei-tó környékén folyó munkák legfontosabb célja, hogy a hagyományos strandolás megújítása mellett olyan tereket is létrehozzanak, amelyek a minőségi turizmus fogadására alkalmasak. Bár a Velencei-tó partfalának megújítása még csak a felénél tart, de az eddig elért eredmények már szabad szemmel is jól láthatók. A megújult partszakaszok egészen más minőséget képviselnek, mint a "régi idők szocializmusa által ránk hagyományozott vasbeton világ
- fogalmazott a miniszter. Hozzátette: a partfal-rekonstrukcióval lépésről lépésre az új évezred turisztikai színvonalához sikerül igazítani a fürdőhelyek arculatát.
Elmondása szerint a tó körüli kulturális helyszíneken is komoly élet indult meg, felhívta a figyelmet a Vörösmarty-emlékházra, Gárdonyi Géza szülőházára, a pákozdi honvédelmi emlékparkra és a kápolnásnyéki Halászkastélyra, amelyek egy országos láncba is bekötik a térséget.
Kazai Viktor, a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány elnöke köszöntőjében beszámolt a térség elmúlt egy évének turisztikai fejlesztéseiről, köztük arról, hogy állami támogatással elkészült a kápolnásnyéki Vörösmarty-ház és parkjának rekonstrukciója, ahol szabadtéri színpadot is kialakítottak.
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá