Az orvos szerint a betegség kialakulásának hátterében genetikai, táplálkozásbeli és környezeti okok is állhatnak. A régióban Csehországban, azon kívül pedig Dániában magas még a betegség előfordulása - fűzte hozzá az MTI tudósítása szerint.
A vastagbélrák átlagosan 10-12 év alatt alakul ki, és ez azt jelenti, hogy ha időben eltávolítják, akkor a beteg teljesen meggyógyulhat - mondta, hozzáfűzve, hogy ezért kell nagy hangsúlyt fektetni a szűrésre.
Kapcsolódó
A rossz statisztikák miatt vastag- és végbélszűrési program indul ősztől, az egészségügyi kormányzat várakozásai szerint a következő két évben mintegy 2,4 millió - 50 és 70 év közötti - férfi és nő vesz majd részt az uniós és hazai forrású programban.
Fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót