Varga Mihály az Economic Policy Symposiumon úgy vélekedett, mostanra felértékelődött a jegybankok nemzetközi együttműködése is, miután az elmúlt éveket a sorozatos globális válságok jellemezték. 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Federal Reserve Bank által szervezett eseményen azt hangoztatta, szerinte a nemzeti bankok feladata most az, hogy megőrizzék az óvatos monetáris politikát, miközben fenntartják a pénzügyi stabilitást.

A Pénzcentrum azt írja, a jegybankelnök azt is kiemelte, a vámbejelentéseken túl az orosz-ukrán háború fejleményei továbbra is befolyásolják a globális befektetői hangulatot, a nemzetközi pénzügyi piacok pedig érzékenyek a beérkező hírekre.

Tekintettel arra, hogy az inflációs kockázatok továbbra is felfelé mutatnak, a Magyar Nemzeti Bank is különös hangsúlyt helyez az óvatos és türelmes monetáris politikára, valamint az inflációs várakozások horgonyzására, ami az árstabilitás elérésének egyik mozgatórugója

– húzta alá a jegybank vezetője.

Varga Mihály úgy véli, a bizonytalan időkben kulcsfontosságú az is, hogy az adósságfinanszírozásban az államok saját forrásokra támaszkodjanak. Szavai szerint a jegybank ennek szellemében indította útjára a Minősített Vállalati Hitel konstrukcióját is, amely hazai forrásokból, kedvezményes és gyors hitelt jelent majd a beruházni vágyó kisvállalkozások számára.

Varga Mihály kedvezőtlen prognózist adott a gazdaságról

A jegybankelnök betekintést engedett a magyar gazdaságpolitika döntési mechanizmusába. Eszerint alacsonyabb lesz a növekedés, magasabb az infláció, és a kormánytagok kijelentéseiből sem szabad kiindulni, csak ha azt már leírták. Bővebben >>>