A cégek, és az egészségügy felkészült, hosszabb tévon pedig folyamatosan kellenek a versenyképesség-javító intézkedések, amelyek fenntarthatják a magasabb növekedési szintet - mondta Varga Mihály Pénzügyminiszter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által szervezett fórumon.
Varga szerint ki kell szélesíteni a gazdaságpolitikai mozgásteret, ebbe beletartozik egyaránt fiskális és monetáris eszköztár, együttműködésben.
A PM idén fegyelmezett, 1 százalékos hiánnyal tervezett 1 százalék tartalékkal, de kész a kormányzat beavatkozni.
Varga meglátása szerint a koronavírusnak a gazdasági következmények várhatóan sokkal hosszabbak lesznek mint a humán hatásai, ahogy romlik a nemzetközi hangulat.
Rövidtávon ezt megsínyli a turizmus, azonban a termelőláncok szétesésének szerteágazóbb következményei lesznek - mondta Varga.
Koronavírus
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások