A jól működő gazdaság fejlődését mindig is segíti a bankrendszer - véli a pénzügyminiszter. A hazai bankok teljesítménye igen kedvező, az idei első fél évben 322 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el a magyar bankszektor.
A Gránit Bank is eredményesen működik, már 6. éve nyereséges. Az idei év végére az adózás előtti nyereség várhatóan eléri a 1,5 milliárd forintot, miközben a vállalati hitel- és kötvényállomány meghaladja majd a 180 milliárd forintot. Ezzel párhuzamosan a jól teljesítő kölcsönök állományának aránya 99,8 százalékos.
Kapcsolódó
A pénzügyminiszter emlékeztetett arra, hogy a magyar állam 2013 közepén és 2015-ben összességében 4,3 milliárd forintot fektetett a Gránit Bankba, majd 2017-ben nyilvános nemzetközi tenderen nyereséggel szállt ki a pénzintézetből - írta az MTI.
Az újabb gazdaságvédelmi lépésekre azért van szükség, hogy megőrizzük a magyar gazdaság lendületes növekedését - közölte Varga Mihály. A hazai gazdaság évek óta jól teljesít, a növekedés üteme számottevően meghaladja az európai uniós átlagos ütemet. Az idei év harmadik negyedévében 5 százalékot ért el a magyar GDP emelkedése, ezzel az uniós rangsor élén állunk.
Hegedüs Éva, a Gránit Bank vezérigazgatója arról szólt, hogy a pénzintézet kilenc évvel ezelőtti alapítása óta végig nyereséges, az éves átlagos bővülés 55 százalékot ér el. Idén a mérlegfőösszege október végéig 373 milliárd forintot tett ki, 2018 végén 354 milliárd forintot ért el. A pénzintézet élen jár a digitális és az elektronikus megoldások fejlesztése, bevezetése területén, idén a Mastercard éves versenyén elnyerte többek között a leginnovatívabb bank címet - tette hozzá az elnök-vezérigazgató.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre