Németh Ágnes hangsúlyozta: egyetlen eljárást sem indított a rendőrség úgynevezett "elektronikus zsebtolvajlás", vagyis olyan eset miatt, hogy valakinek a PayPass rendszerű bankkártyájáról hordozható terminál használatával illetéktelenül pénzt vettek volna le. Nem is kaptak ilyen bejelentést - tette hozzá Németh Ágnes.
Sütő Ágnes, a bankszövetség kommunikációs vezetője közölte, hogy minden 300 ezer bankkártyás vásárlásra csak egy csalás jut, és ezeknek az eseteknek is a 72 százaléka online környezetben, többnyire internetes vétel során történik. (Változás érik a fizetésnél - ezt nem kerülhetjük el.)
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben