A következő Országgyűlés legitimációja nagyon erős lesz - értékelt Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője. Nagyon örülünk annak, hogy ilyen sokan vettek részt a választáson, ez mutatja, hogy a magyar demokrácia erős, Magyarország polgárai dönteni akarnak a saját jövőjükről - mondta a politikus a Fidesz eredményváró központjában, a Bálnában. Értékelése szerint ez közös siker, a magyar demokrácia közös sikere.
Az országban megmozdult valami, az emberek elhitték, hogy leváltható az Orbán-kormány és le is akarják váltani. Meggyőződésünk, hogy a mostani magas részvétel az mindenképpen a kormányváltó (...) szándékot tükrözi - fogalmazott Budai Bernadett, az MSZP szóvivője. Budai szerint akármi is lesz a végső eredmény, mindenképpen azt mutatja, hogy az országban nem mehetnek úgy a dolgok holnaptól, mint ahogy eddig mentek.
Az ellenzéknek kedvez a magas részvételi arány. A Fidesz mozgósítása már nem lehet megfelelő ilyen választási hajlandóság mellett, mert amit egy városban meg tud csinálni a kormánypárt, arra az egész országban már nem képes - mondta Hadházy Ákos, az LMP társelnöke. A politikus azt az eredményt tudja elfogadni, amelynél a jelenlegi kormánytöbbség kisebbségbe szorul, más eredményt kudarcnak értékel. Úgy ítélte meg, ennek esélye már 50 százalék felett van.
Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke a az urnazárást követően történelmi jelentőségűnek nevezte a voksolást és megköszönte szavazóknak, hogy a "fullasztó légkör ellenére" nagy számban kifejezték véleményüket. A magas részvétel azt jelzi, hogy Magyarország nem kér abból a visszataszító hangulatból, ami az elmúlt hónapokban eluralkodott - véli az alelnök, aki szerint a Jobbik hangulati rendszerváltást szeretne véghez vinni és hozzáértő kormányt alakítani.
Meggyőződésem, hogy az Együtt bent lesz a parlamentben - mondta Juhász Péter alelnök. A magas részvételi arány mindenképpen jó hír a kormányváltást akaróknak - fogalmazott az ellenzéki politikus. Szerinte a Fidesz "csak a stabil, fix táborát tudta mozgósítani", és olyanok is nagy számban mentek el szavazni, akik kormányváltást akarnak.
A kép forrása: MTI Fotó/Kallos Bea.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el