Megváltoztatná a sokat kritizált vagyonnyilatkozati rendszert Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, mégpedig úgy, hogy az Európai Parlament szabályozását vezetné be helyette - írja a 24.hu. Ez azt jelenti, hogy az országgyűlési képviselőknek a jövőben nem kellene feltüntetniük a bevallásukban ingatlanjaikat, ingóságaikat, megtakarításaikat, adósságaikat, kölcsöneiket, mivel az EP-képviselőknek csak a rendszeres, megbízásokkal kapcsolatos jövedelmeikről és céges érdekeltségeikről kell számot adniuk.
Azt, hogy mennyivel kevesebb információnk lesz az új, EP-s vagyonnyilatkozati rendszerrel a magyar politikusok vagyoni helyzetéről, azt a legjobban Dobrev Klára DK-s EP-képviselő példáján lehet bemutatni, aki tavaly nyáron, mivel indult az ellenzéki előválasztáson, a magyar képviselőkkel megegyező vagyonnyilatkozatot tett.
Dobrev EP-képviselőként tett bevallásából mindössze az derül ki, hogy az Altus vezérigazgatójaként bruttó 1001 és 5000 euró közötti havi díjazásban részesül, az Altus Portfólió Kft. ügyvezető igazgatói tisztségét pedig díjazás nélkül látja el, illetve jelentős befolyást biztosító tulajdonrésze van az Altus Zrt-ben.
Ezzel szemben a hazai vagyonnyilatkozatából az alábbiak olvashatók ki Dobrev Klára vagyoni helyzetéről: Van két ingatlana, az egyik egy 400 négyzetméteres ház a II. kerületben (az elhíresült Szemlőhegy utcai Apró-villa), és egy 267 négyzetméteres kötcsei nyaraló 50 százaléka is az övé (ezen férjével, Gyurcsány Ferenccel, a Demokratikus Koalíció elnökével osztozik). Egy hibrid Toyota RAV4-t lízingel. 199 millió 882 ezer forintja van értékpapírszámlán. 59 milliós jelzáloghitele van a kötcsei házon. Egyedüli tulajdonosa az Altusnak. Havi 3,15 millió forint az alapjövedelme, és 1,6 milliós költségtérítést kap EP-képviselőként.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban