Hétfőn Magyarországra érkezik az üzbég elnök, ennek előkészítéseként járt Zalaegerszegen Jamshid Khodjaev miniszterelnök-helyettes, aki az üzbég kormányban a befektetési és innovációs ügyekért felelős - mondta Palkovics.
Nem véletlen a találkozó helyszíne, mert éppen a jármű- és a hadiiparban lehetséges gyártási együttműködés, de abban is megosztanák egymással a tapasztalatokat, hogy miként lehet a zalaegerszegi tesztpálya környezetéhez hasonló ipari ökoszisztémát kiépíteni. A további közös munka megerősítéséről megállapodást is szeretnének aláírni - írja az MTI.
Palkovics László az üzbég delegációt elkísérte a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya és a Rheinmetall harcjárműgyárának megtekintésére is a zalaegerszegi találkozó keretében.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Történelmi összegbe került tavaly a magyar államadósság, 4000 milliárd forint ment el