Még 2018-ban kérvényezte az ürömi Stonemine Kft. a környezetvédelmi hatóságnál, hogy az egyik kőbányáját 545 ezer köbméter inert (vagyis vegyes állagú bontási) hulladékkal feltölthesse. A bányafeltöltés ellen az ürömi önkormányzat és az Ürömért Egyesület is tiltakozott, és fellebbezést nyújtott be a hatósági engedély ellen - írja a Pesti Hírlap a hírről elsőként beszámoló Átlátszó.hu nyomán.
A tiltakozók arra hivatkoztak, hogy bányafeltöltésre országosan védett barlang védőövezetében, föld alatti ivóvízbázist veszélyeztetve kerülne sor. Emellett a 18 tonnás sittszállító teherautók zsúfolt lakóövezeteken és az Ürömi tanösvényen haladnának át, elviselhetetlen por- és zajszennyezést okozva a város egyébként is túlterhelt útjain.
A több fordulós pereskedés során Pest Megyei Kormányhivatal egyik leveléből kiderült, hogy az "Üröm I. budai márga" nevű bánya területén már nem található meg a három védett természeti érték. A Közép-Duna-völgyi Természetvédelmi Felügyelőség már 2014-ben egy hatósági szemle során megállapította, hogy a terület alatti három védett barlang eltűnt. Végül a bíróság a helyieknek adott igazat, és a további környezetpusztítást legalább sikerül megállítani - írta az Átlátszó.hu.
Legolvasottabb
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó