„A magyar kormány várakozásai még az EBRD előrejelzésénél is pozitívabbak, az mindenképp biztató, hogy már a külföldi elemzők is látják azt, amit mi: a szankciós válság és az EU látszatintézkedései miatt stagnáló Európában a magyar gazdaság a szükséges növekedésbarát intézkedéseknek köszönhetően újból a régió éllovasává válhat” – írja Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter az Indexen.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank legfrissebb, őszi regionális előrejelzése szerint az egész közép-európai és balti régióban jövőre a magyar gazdaság növekedhet a leggyorsabban, becslésük szerint 2,8 százalékkal.

Mi adja a magyar gazdaság erejét, mi biztosítja, hogy még egy ilyen, külső tényezők által okozott válsághelyzetben sem sérültek a gazdaságunk alapszövetei?

Ezt foglalta össze tíz pontban terjedelmes publicisztikájában a tárcavezető. „A legelső sikertényező a társadalmi és politikai stabilitás. Magyarországon 14. éve töretlen a kormányzó pártba vetett bizalom. Hazánkban az egyik legmagasabb a foglalkoztatási ráta az unióban – a 2010-es 22. helyről mára a 8. helyre léptünk előre – és az egyik legalacsonyabb a munkanélküliség.”

Az ország áramigénye másfélszeresére nő 2030-ra, az energiamix zöldülésével nettó villamosenergia-exportőrré válhatunk. A cél, hogy hazai, zöldebb és minél olcsóbb energiát nyújtsanak a vállalkozásoknak.

Nagy Márton az alábbi tíz pontban foglalta össze az uniós fejlettségi szint 90 százaléka elérésének a feltételeit 2030-ra:

  1. csökkenő államadósság, nettó hitelnyújtás;
  2. high-tech iparágak;
  3. demográfiai fordulat;
  4. a határátkelők és a szállítmányozás fejlesztése;
  5. digitális átállás;
  6. a profitegyenleg javítása;
  7. másfélszer több energia és zöld energiamix;
  8. 500 ezer új munkaerő;
  9. nemzeti bajnokok kinevelése;
  10. vertikális és horizontális FDI-hasznosítás.

 

„Az ország egyik legnehezebb válságsorozatán vagyunk túl, de a gazdaság alapszövetei nem sérültek: a munkahelyek megmenekültek, továbbra is özönlik a külföldi tőke, a vállalatok átmenetinek vélik a krízist, így nem újraépíteni, hanem csak újraindítani kell a gazdaságot” – zárja eszmefuttatását a miniszter.