Balog Zoltán emlékeztetett arra is, hogy tavaly, ugyancsak kormányzati forrásból 193 mentőautó beszerzéséről döntöttek; ezek az új gépkocsik folyamatosan érkeznek és állnak szolgálatba az ország különböző mentőállomásain - számol be az MTI.
Ezek közül 120 új mentőautó állt már forgalomba. Közölte, az idei beszerzésnek köszönhetően az utakon futó kocsik mindegyike korszerű jármű lesz, tehát 7 évesnél öregebb mentőautó csak tartalékállományban állhat. A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy - az idei beszerzést is figyelembe véve - 2010 óta 603 új gépkocsi segíti a sürgősségi betegellátást. (Még soha nem volt ilyen év a mentőknél 69 év alatt.)
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói