A két évvel ezelőtt az Év menedzsere díjat is elnyerő vállalatvezető a MOSZ alapszabálya értelmében a következő 3 évre kapott bizalmat a szakmai-érdekképviseleti szervezet vezetésére.
Szirmák Botond 13 éve dolgozik a Providentnél, 2008 óta irányítja a pénzügyi céget, aktívan részt vesz a Brit Kereskedelmi Kamara és az Amerikai Kereskedelmi Kamara munkájában és szorosan együttműködik Pénzügyi Vállalkozások Országos Egyesületével is.
A korábbi elnök, Szabó György - aki korábban a Sanoma Media Budapest Zrt. vezérigazgatója volt - a továbbiakban az etikai bizottság elnöke.
A MOSZ közgyűlés döntése nyomán a szervezet elnökségébe bekerült Baracskai Ferenc, Bartók János, Békefi Veronika, Boros Péter, Jelinek Gábor, Katus István, Kővágó-Laky Andrea, Nyerges János, Pozvai Zsolt, Szécsi Gabriella, Tálos Péter és Zentai Gábor.
A felügyelőbizottság elnökének Salamon Károlyt az MKB Általános Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatóját, tagjainak Borosné Szűts Ildikót és Károlyi Lászlót, az etikai bizottság elnökének Szabó Györgyöt, tagjainak Hornyák Gábort, Szivi Lászlót és Tarnai Dezsőt választották.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?