Sportnemzet a magyar, de nem éppen téli, a havas-jeges versenyszámok helyett elsősorban az olyan hagyományos nyári olimpiai sportágakban jeleskednek legjobbjaink, mint a vívás, az úszás vagy a kajak-kenu. Télen sokan a szabadidős sportolók közül is reflexszerűen Ausztria felé veszik az irányt, miközben belföldi lehetőségeknek sem vagyunk híján, gondoljunk csak Magyarország legmagasabb pontjára, az 1014 méteres Kékes vonzáskörzetére. Tapasztalt, nagy helyismerettel rendelkező szakembert kérdezett az Economx a Mátra turizmusában rejlő lehetőségekről.
Négy évszak, számtalan lehetőség
A helyzetképet Király Dániel, a Hotel Narád szállodaigazgatója azzal kezdte lapunknak, hogy Mátraszentimre, az ország legmagasabban fekvő lakott települése, valamint a Kékestető, hazánk legmagasabb csúcsa gyönyörű panorámát és friss hegyi levegőt kínálnak, amelyek nemcsak a túrázók, hanem az egészségturizmus iránt érdeklődők számára is vonzóak.
Kapcsolódó
A Mátra klimatikus gyógyhelyként is ismert, így kiválóan alkalmas légzőszervi betegségek kezelésére és a ma oly nagyon fontos stresszoldásra.
A szakember szerint a négy évszak adta lehetőségek jól kihasználhatók: télen síelés és szánkózás, tavasszal és ősszel túrázás, nyáron pedig a hegyvidéki hűs klíma nyújt alternatívát a városi hőség elől menekülőknek. A borvidékek, helyi gasztronómia és kulturális programok szintén bővítik a kínálatot.
Azt ugyanakkor elismerte Király Dániel, hogy a turisztikai infrastruktúra folyamatos fejlődése ellenére még mindig van tér a növekedésre.
- A szálláshelyek száma és minősége jelenleg kielégítő, de a kapacitások bővítése, valamint a prémium kategóriás szolgáltatások fejlesztése hozzájárulhat ahhoz, hogy a térség a következő években még nagyobb érdeklődést szolgáljon ki.
- Emellett a desztináció marketingkommunikációja erősítésre szorul, hogy a Mátra a belföldi turisták mellett a külföldi utazók körében is népszerűbbé váljon.
A szállodaigazgató értékelése szerint a Mátra jelenleg is sokoldalú és versenyképes úti cél, amely a jövőben még inkább kiaknázhatja adottságait az infrastruktúra és a szolgáltatások fejlesztésével. A vendégkör többségét hazai turisták adják, de elvétve – kissé növekvő számban – érkeznek külföldi vendégek is, különösen Szlovákiából, Szerbiából és Németországból.
A vendég legyen külföldi, ne a munkaerő
Ha már külföldiek: a Hotel Narád munkáltatóként azzal szinte már különcnek számít, hogy az ázsiai vendégmunkások trendje elkerüli őket.
A munkaerő megtartása és megszerzése a térségben kihívást jelent, de a szálloda rugalmas munkakörnyezetet, versenyképes bérezést és továbbképzési lehetőségeket biztosít a munkavállalói számára. Térségünkben nincs külföldi vendégmunkás, a szükséges munkaerőt elsősorban helyi lakosokból és a környező településekből biztosítjuk.
Király Dániel szerint a legnagyobb erősségük a természetközeli elhelyezkedés, amely lehetővé teszi vendégei számára a pihenést és feltöltődést a Mátra szívében. Keményen dolgoznak a versenyképesség megőrzésén, így a wellness szolgáltatásokon és a folyamatosan megújuló gasztronómiai kínálaton, 2025-ben a szabadtéri programlehetőségek fejlesztésén lesz a fókusz.
A szakember úgy látja, a Mátra egyértelműen 365 napos desztináció. Különleges elhelyezkedésük a téli időszakban abszolút elsőbbséget biztosít, hiszen övék a Magyarország legnagyobb síparkjához legközelebb elhelyezkedő 4 csillagos hotel. Ennek megfelelően aligha meglepő:
- a legforgalmasabb időszakok a téli síszezon, az őszi túraszezon, valamint a nyári hónapok, amikor a foglaltság akár hónapokkal előre betelik.
- Az alacsonyabb kihasználtságú időszakok az elmúlt pár évben viszont érdekes változásokon estek át, jelenleg a két legkevésbé sikeres hónapunk a június és a szeptember volt.
A szállodaigazgató úgy vont mérleget, hogy a 2024-es év a stabil növekedés és a vendégelégedettség további fokozása szempontjából meghatározó volt. 2025-re cél az egészség- és aktív turizmusban betöltött szerep erősítése, valamint új, innovatív szolgáltatások bevezetése, amelyek megvalósítását a fenntarthatósági irányelvek figyelembevételével tervezik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik