A tüntetés kedden lenne, így a jogorvoslatra nem nagyon van idő. Aznap este hatra egy másik csoport, a választás óta két nagy tüntetést is szervező "Mi vagyunk a többség" is bejelentett egy demonstrációt, amit szintén korlátozhat a TEK döntése. Ők most azt írták, hogy ugyan a bírósághoz fordulnak, ha a rendőrség mégsem biztosítana bejárást a délelőtti, Ujhelyi Sándor által szervezett "társtüntetésre", a saját, hat órára tervezett tüntetésüket pedig egy másik, közeli helyszínre is bejelentették, így azt minden körülmények között megtartják - olvasható a 444-en.
A Terrorelhárítási Központ pénteken határozott úgy, hogy május 8-án 0 órától a szükséges ideig körbezárja a Kossuth teret. A TEK azután fogadta el "személy- és létesítménybiztosítási intézkedését", hogy a bíróság jogerős ítéletében eltörölte a rendőrség korábbi tiltó határozatát, és elrendelte a demonstráció engedélyezését
A TASZ számolt be róla, hogy a bíróság pénteki végzésével hatályon kívül helyezte a rendőrség tiltását, mellyel nem engedélyezték volna, hogy az Országgyűlés alakuló ülése előtti éjjel, illetve aznap hajnalban tüntetők élőlánccal tiltakozzanak a Kossuth téren.
Az Országgyűlési Őrség elrendelte a Kossuth tér lezárását, és kordonokkal fogják körbevenni a teret, hogy az alakulóülés idején ne lehessen ott tüntetni - írta a portál. (Meglepő döntéssel indul a negyedik Orbán-kormány első napja - ezt a cikket olvasta már?)
A kép forrása: MTI Fotó/Czagány Balázs.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Leállt az M3-as metró
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok