A képviselők 23 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett fogadták el az erről szóló, a helyszínen kiosztott javaslatot, amely mellett Bienerth Gusztáv, az úszószövetség elnöke érvelt a közgyűlés előtt.
A sportvezető elmondta, Budapest és Magyarország a világ egyik úszóközpontjává vált, a szóban forgó rendezvény megrendezése pedig tovább növelheti a főváros és az ország hírnevét.
A Duna Arénát úgy alakították ki, hogy az alkalmas legyen a 25 méteres medencében zajló rövidpályás verseny lebonyolítására, amely várhatóan hat napig tartana és mintegy háromezer részvevőt fogadna - mondta Bienerth Gusztáv.
Az úszószövetség azért kéri Budapest támogatását, mert a Nemzetközi Úszószövetség (Fina) a napokban úgy döntött, újra kinyitja a jelentkezés lehetőségét, a rendezőről pedig budapesti kongresszusán dönt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban